Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Képek az életből

 Képek az életből

Alkonyattájt léptek zaja hallik a bokor felől, Elisia híven figyel e zengésre. Mit keres ő itt? Már éjfél óta várakozik eme üdvös cipősurranásra, eddig hiába. Nem mer megnyikkani sem, fél a vágytól is, amely elöntötte. A közeledő alak a félhomályban felsejlik a lány előtt. Néhány szót eközben maga elé mormol, de azokat még önmaga sem hallja.

A férfi valamit mégis megsejtett... Egyenesen a lányhoz siet. Érzi a jelenlétét, megrohanják az emlékek. A régi, keserédes emlékek hada megterhelő, néhol fájdalmas, néhol üdvözítő. A valóság most talán a bizonytalanba vezet. Nem menekül Joshiel az érzelmei elől, de gondosan megválogatja azokat.

Az arc, amely eddiglen a feszült várakozástól meggyűrödött, most kisimult, visszaszépült. A hajnal közeleg, számukra ez mindig a vég kezdetét jelentette. Mégis, e pillanat szépségeit kár lenne elvitatni. Két hosszú év, két fájdalmaktól terhes, sötét esztendő. Nem lehetett jövőjük, ez kezdettől világos volt mind a kettejüknek. A lány ezalatt nőve érett, a férfi szinte teljesen megvénült.

Fájdalmas elismerni, 40 év korkülönbség, akkor is 40 év marad. Várakozhatnak bármeddig, szerelmük rózsája, már a bimbaja elején elfakult, elszáradott. A lány csupán gondolkozni tudott, miért is szerették meg egymást? Öregségük teljes tudatában égtek. 

-Jól van.- sóhajtott Joshiel.

Elisia válaszként szintén hangosan eresztette ki a levegőt. Egymásra tekintettek, érzelmeik kitörni készültek, hosszú volt ez a "pihenő". Elisia 18 évesen a városban egyedüliként létezett, aki egy nagyapó korú ember kegyeit kereste. Mindenki meglepődött ezen.

-Nézz rám, szerelmem! Miért, miért használódtam el így? Valóban öreg lettem. Félek a mától, érintésedre vágyom, add meg nekem ezen kegyet. Utolszor kívánkozlak látni, aztán már minden mindegy.

Elisia tétován a férfi ráncos arcára helyezte elkékült piciny kacsóját. Majd le is ejtette egy pillanat múlva. Lenézett a földre, kereste a megoldást, de nem lelte meg. Azt érezte a föld megnyílik alatta és elnyeli.

-Joshiel, én mindennél jobban szeretlek. - suttogta könnyes szemmel a lány.

-Én is. - mondta gyengéden. - Mégis ki kell mondanom, ennyi volt. El sem kezdődhetett, máris véget kell vetni ennek. 58 vagyok, te pedig hamvas szépség. Állj meg ebben a szerelemben! Találj korban hozzád valót!

A lány már a szájára tapasztotta a kezét, elfojtott csuklás vegyült ebbe a panaszos keservbe. Megszólalt volna, nem mert, és egy hang se jött ki a torkán. Hagyta a hajnalt betörni, és némán hagyta elmenni Joshielt örökre...