Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. fejezet: Fellángolás

2014.02.22

 Hív az élet

Előszó

Talán, akkor abban a percben még nem láttam a dolgok mögöttes tartalmára, talán az élet realisztikus, ám olykor horrorisztikus mivoltát kellett volna feltárnom, de ezt nem tudtam. Addig a nyavalyás Sorsdöntő fordulatig, ami minden ember életében megtörténik, aki azt mondja, ez lehetetlen, azt nem hívja az élet.

A történet kezdete nagyon is valós helyszín, talán ismerik is sokan, ez az örök Caryssus, maga a rejtelem forrása. Vagy a forrás rejtélye, kinek hogyan tetszik, úgy nevezi. A nevem Cala Simpson, a magam 35 évével már éppen kifelé lábalok a fiatalkoromból, de mindenképpen középkorúnak mondanak, ennek fényében a külsőm is kissé kopottas már. A szépség már kicsiként sem volt a sajátom, mármint a 90-60-90 érték, a bőröm se tökéletes, szóval, nincs mit a fejemre olvasni, ha arról beszélnek, mennyire elmúltam. Áh, nem nem, én éppen most értékeltem át mindent, alkalmam adódott dönteni.

Azt gondoltam, sőt, hittem nagy hévvel, hogy az összes ember képes egy tragédia után új életet kezdeni, de rá kellett ébrednem, sokan nem. Tobzódnak, a fájdalmat és saját nyomorúságukat dajkálják, ezek ellen az önsanyargató népek ellen nem igen tudunk tenni. Én azonban próbáltam elkerülni az ilyesmit, na persze, ha a cipőmbe lépnél, te akár máshogy ítélhetnéd meg cselekedeteimet. Most pedig, kezdődjön a történetünk.

1. fejezet: Fellángolás

Kemény napom volt a boltban, ahol eladóként dolgoztam, a neve Gerry Vegyeskereskedés volt. 20 évesen ez volt az első munkahelyem, nekem ez egy merőben új helyzetet jelentett az otthon óvó környezete után. Caryssus északi részéről jöttem ide délre, és itt a felfogásmód sem egyezett azzal, amit ismeretesnek véltem. A nőket eléggé lenézték, bár a főnököm, Richard Gerry mindig is rendesen bánt velem, de éreztem a lekezelő hangját, kimért viselkedését.

Egyszerre húszan kérdeztek 2000. március 12-én, én pedig fejemet kapkodva próbáltam az ostromgyűrűben állni. Az egyik néni az aktuális akciókról tudakozódott volna, a másik, negyvenes pasi a jégkrémekről érdeklődött, és sorolhatnám még a felbojdult méhkasra hajazó embereket a polcok mellett. Mintha megyegyűlésen lennék, ez nevetséges, de csak nem csitultak el. Azt hittem, megszegem a szavamat, és a kardomba dőlök, ha kell a fizetség, ha nem. Végül a legvonzóbb fiatalember, akivel eddig összehozott balsorsom mentett ki szorult helyzetemből.

    - A kisasszony munkaideje lejárt, kérem, ne bántsák, nem régen költözött ide, nem ismeri az itteni szokásokat.

Átkarolta a vállamat, én ennek hatására kellemesen bizseregtem. - Gyere, kimentelek. - súgta a fülembe. Én hálásan mosolyogtam, bár nem mertem megmentőm szemébe nézni, az viszont nem kifejezés, mennyire félénk voltam. Félreértés ne essék, nem volt egy adonisz a srác, de a hangja, a jelenség, ami őt alkotta mágnésként funkciónált, valósággal megrészegített. Elvezetett a raktár helyiségbe, majd illedelmesen bemutatkozott.

    - Itt végre kettesben lehetünk, a nevem Erick Forbes Gerry.

Aha, a főnök gyereke, hát ezért volt tömegoszlató hatással a jelenléte a vásárlókra, nem akartak összetűzésbe keveredni a bolt vezető fiával. A kezét nyújtotta felém, én hálásan fogadtam el, ezzel a mozzanattal kívántam köszönetet rebegni.

    - Nem kell elmondanod a nevedet, apám mesélt rólad, Cala Simpson. Azt mondta, nehezen találod a hangot a vevőkkel, de a kasszánál nem hibázol. Azt is mesélte, mennyire hálás vagy az állásért, mennyire igyekvőnek lát.

    - Ez szép volt tőle, bár nem értem, miért magasztalt az egekig.

Összerezzentem, ezt nem csupán gondoltam? De mikor ránéztem Erick arcára, tudatosult bennem, hogy bizony-bizony kimondtam, amit gondolatnak szántam.

- Óh, hát ez egyszerű, mert őszinte. Ahogy most helytálltál, úgy helytállsz máskor is. Bár a hőslovag szerepében tetszelgek, ettől függetlenül te sem vallottál volna kudarcot. Hamar le lehet szerelni ezt a szemtelen vevőnépséget, tapasztalatból beszélek.

Ez engem nem igazán nyugtatott meg, de mit számított, ha ez a veszélyes ajak szólt hozzám, ezért lesütöttem a szememet, nem mertem ránézni, nehogy eláruljam valamivel vonzalmamat.

    - Elfogadom a tanácsot, legközelebb keményebben próbálkozok, nem hagyom fejemre nőni a társaságot.

    - Ha végképp úgy érzed, nincs kiút, telefonálj nekem, galambom, közel lakok a bolthoz, és ráadásul otthonról képes vagyok intézni a dolgaimat.

És a kezembe nyomta a névjegyét. Áh, szóval a Taturin Street 34. szám alatt találom. Jó tudni. Már előre tervezgetni kezdtem, hogyan megyek hozzá, mit megyek, repülök, lerohanom. Ez veszedelmes terep, jó lesz más irányba evezni. Bár ne lenne egyértelmű, egy pillanat mennyit változtat rajtam. Szerencsére nem kentem pirosítót magamra, így is pipacspirossá váltam.

    - Na nekem el kell rohannom, majd találkozunk, kedves Cala. Örülök, hogy végre sikerült megismerkedtünk.

Futólag megérintette a kezemet, én észrevehettem ez idő alatt, hogy az ujján gyűrű foglal helyet. Mind a két gyűrűsujján. Én ostoba hülye, hát miből jutottam arra a téves következtetésre, hogy ez a jelenség szabad... A másodperc törtrésze alatt kijózanodtam, leráztam magamról a búskomorságot, kikényszerítettem arcvonásaimból egy mosolyfélét. Ezután kiléptem a színtérre, hogy eljátsszam a bűnbánót. A főnök azonban nem tette szóvá eltűnésemet, ezt bizonyosan Erick intézte el. Kösz, Erick, bár... Kár érted.

Teltek a napok, és már elérkezett a március 23. napja, amikor betoppant az az Istenverte Erick megint, bájgúnár vigyorral a képén, az összes fellelhető eszközt meg akartam ragadni a menekülésemhez, de mintha kitalálta volna szándékomat, karon fogott, és megint a raktárban találtam magamat. A törzsvevők előtt, ez hallatlan, fortyogtam. Komolyan, akár képes lettem volna ezt a ficsúrt felképelni, ha muszáj. Erre ő kért számon engem, és nem fordítva.

    - Miért nem hívtál?

    - Nem volt rád szükségem. Azt kérted, hívjalak, ha kellesz, hát nem kellettél.

Magához húzott, drámai jelenetet rendezett be itt, a kukoricakonzervek között. Ez tényleg agyrémnek minősíthető tett. De itt nem ért véget a kihallgatásom, az esküdtszék előtt felelni nem ilyen kegyetlen, vagy az inkvizíció is semmiség Erickhez képest.

    - Mond a szemembe, nem kellek neked! Légy bátor, és merd kimondani. Sosem volt ilyen pokoli hetem, lézengtem a saját otthonomban. Komolyan, azt hiszed, hogy nincs rám szükséged? A szemed nem hazudik Cala.

A sejtelmesen meleg barna szeme az én hideg kékembe hatolt. Mit válaszoljak neki? Istenem, segíts ki ebből a méltatlan szituációból... Kértelek arra is, mutasd meg a szerelmet, de ez eddig nem sikerült.

    - Rendben, Erick Gerry, ha akarod, megmondom, kerülj el, nem illik a munkaidőmben zaklatni ilyen piti dolgokkal, minthogy szükségem van-e rád, avagy sem, amúgy is, mit számít a véleményem?

    - Ravasz felelet, kedvesem. Nem számítottam ilyen leleményes nőre apám alkalmazásában.

    - Te is felelj, mit érdekel téged az én életem, törődj a sajátoddal.

    - És mit törődjek vele, ha egyszer nincs értelme? Megakadtam az életem minden területén, bukott ember vagyok. Van egy házam, kutyával, macskával ellátva, van kocsim, de minek, nem utazok, a laptopomhoz láncol a programozói állásom. Komolyan, ez az élet? Akkor hálásan mondom azt, hogy hello és viszlát. De még én hülye hittem abban, hogy más, mélyebb értelmet nyer az ürességem. Olyan nagy kérés az, hogy néha beszélgessünk? Kiégtem teljesen. Roncs lettem.

Ezt meg kellett rágnom rendesen, de mivel gyakorlatilag beleállt a személyes terembe, nehezen csillapodtam le. A közelsége bódítóan hatott rám, pár pillanatra behunytam a szememet.

    - Barátkozni szeretnél? - kérdeztem hitetlenkedve. - Komolyan emiatt jöttél ide?

Sajnos nem tudtam tűrtőztetni magamat, a nevetés kirobbant belőlem. Annyira mulattságosnak tetszett az egész. A szappanoperában sem látható ilyen. Ez komikusabb a komikusabbnál. Én ekkoriban a bolt melletti emeletes házban laktam, amelyben szimplán egy szoba, kis főzőfülke, és a parányi fürdőszobám volt megtalálható, az futott át az agyamon, hogy hirtelen hazafutást eszközlök. Az idegeim lassan-lassan felmondták a szolgálatot. Végül mégis maradtam. Erick egyik kezét a karomra, a másikat az állam alá helyezte, szinte kényszerített, így hát semmilyen módon sem kerülhettem el tekintetét.

    - Min nevetsz?

Az ujjaira vettettem pillantásomat, neki pedig azonnal elállt a szava.

    - Aha, tehát ez a te bajod. Te buta szamár. Nincs feleségem, mint említettem, senkim sincs. Apámtól és anyámtól kaptam ezeket az ékszereket jeles alkalmakra. Nekem csupán ők vannak.

    - És higyjem is el?

    - Kérdezd meg apámat, ő majd engem igazol. A kutyám neve Boris, a macskámé Sylvia. Mind a kettőt a menhelyről szereztem be. Együtt alszanak egy nagy kosárban, Boris tacskó, Sylvia pedig egy tökéletesen átlagos fekete macska. Gyere el hozzám, és győződj meg róluk a saját szemeddel.

Mondjuk, tényleg nehéz lett volna egy bezárkózott kocka személyről, hogy neje van és esetleg már gyereke is. Néha tényleg nem jönnek be a megérzéseim. Nagy nehezen bólintottam, ezután feltartottam a kezemet, megadóan, sőt szinte behízelgően.

    - Mit szólnál, ha elmennék süteményt enni a Birdie's-be miután végeztél?

    - Ez egy randi?

    - Igen. - húzta mosolyra ajkát. - Rám és rád is rádfér a kikapcsolódás a szabadidődben.

    - Bevallom őszintén, nagyon megleptél.

    - Na, de mivel elveszem az időt a munkámtól, haza sietek, és ha nincs ellenedre, ide hozom a laptopomat, melléd telepszem, és nézem, mit csinálsz.

Ravasz róka, aki ráadásul már féltékeny, pedig még csókot sem váltottunk. Mégis, ki ez az ember? Rakoncátlan, mélybarna haját arrébb simította arcából. Szeme huncutul csillogott, cselszövőnek elmehetne ilyen ábrázattal. A szívem önkéntelenül is gyorsabb iramot diktált. Édes fiú, meg kell hagyni.

Emígyen beköltözött az üzletbe, és ettünk süteményt is. Bár az alakom nem kívánta meg az édességet, ellenállni is képtelen lennék. Sokat kacagtunk, sokszor magunkon. Felszabadulttá tett a tudat, nekem is megadatik a boldogság, még akkor is, ha a boldogság tűnékeny. 20 évesen az ember átélt ezernyi összetört lelket, és önnön magát ugyanúgy sikerült összefércelnie pár ezer esetben.

    - Figyelj drága, Cala, jobb, ha nem sietünk el semmit.

Szentbeszédet fog mondani, a kis kocka szentbeszéde, ez tényleg teljes mértékben abszurd.

    - Cala, én már 26 elmúltam, láttam ennyi idős embereket, akiknek ilyenkorra feleségük lett, sőt, gyermekeik születtek. De az életvitelem alapján csoda, hogy egyáltalán sikeresen nyélbe ütöttem egy randevút. Szeretnék neked anyagi biztonságot nyújtani, ezért kérlek, költözz a lakásomba. Van külön szoba kettőnknek.

És ekkor betoppant a boltba a másik Gerry fiú. Ha jól tudom, mindössze 3 év van a két fiú között, bár ég és föld a két fiú. Külsőben ő a szőke hercegnek felel meg, lezser, nemtörődöm alkat, igazi casanova. Míg Erick inkább szerény, barna mackó benyomását kelti. Veszélyes ez a két fickó.

    - Áh, hello Erick. - leplezetlenül engem bámult ez a ficsúr. - És bemutatnád apánk új üdvöskéjét.

    - Ő itt Cala Simpson, ez pedig az öcsém, Valer Ian Gerry. A színházunkban dolgozik, mint rendező, és néha megcsillogtatja énekesi tehetségét.

Trubadúr, férfidíva. Ismerem az ilyet, el fog szivárogni a szigetünkről, máshol akarja megkopasztani a népet isteni hangjával, remek képességeivel. Izgalomra vágytam, na most itt a lehetőség, van izgalom bőven.

    - Szóval, te egy feltörekvő csillag vagy. A külsőd is adott a szakmádhoz.

Erre ő fogpaszta reklámba illő vigyorral felelt. Kivillantak fehér fogai, vakítóan igazi volt a srác. Szépfiú kategória, nehéztüzérségi ágyúkkal. Tudnám, kik a szülei, hiszen ahogy a főnököt, meg az anyjukat, talán zabi gyerek.

    - Áh, hamarabb szeretnék családot alapítani, önálló vállalkozásba kezdeni, mint színészként megöregedni. Jobb dédelgetni a magánéletet, óvni a szerelmet.

    - Egy fura kérdés: ugye nincs több testvéretek? A második, ugye Iant, ha nevezhetlek így, örökbe fogadtátok?

    - De, van, Lauren a neve és 5 éves, óvódába jár. És nem fogadtak örökbe, anyám rokanai szőkék.

Erick kérdése a levegőben lógott az incidens utáni napon is, de azt vettem észre, valami háborgatja a testvérek lelkét, hiszen egyre sűrűbben bejártak a boltba, lézengtek, néha elkaptam egy-egy mondatfoszlányt. Ezek vitáztak. A koncentrációm megingott. Égetett a zavar, sőt a szeretetéhség kínzó gyötrelme. Azt hittem, párbaj folyik a boltban, de rá kellett eszmélnem, csakugyan ez folyik a háttérben.

Láttam már verekedni embereket a kenyérpulton lévő utolsó bagetten, de testvérharcot ritkán, ez március 30-án esett meg, a szívem pedig akadály nélkül lángolt, bár érzelmeim szétválasztása sikertelen maradt.

Szóval, ezek ketten megint hajba kaptak, délelőtt 10 óra tájban elfajult a vita, és azt tekinthettem meg, amint az alacsonyabb Ian erősen megtaszítja a mackó Ericket. Az fürgén visszapasszolja a labdát, jobb egyenessel operál. Ian szája felrepedt, de az ádáz tusa folytatódott, röpködtek a pofonok egyik térfélről a másikra. Én önkívületben ordítoztam, vadállatok, barmok, és ilyesfajta válogatott sértéseket. Ki is szaladt Richard. Egyszerűen felmérte a helyzetet, és két jól irányzott maflással díjazta fiai romboló tevékenységét.

    - Szégyen, amit csináltatok. Mindezt egy lány miatt. Eszeteknél vagytok?

Arcomból kifutott a vér, de mégis a lángok elemésztettek, levegő után kapkodtam, úgy éreztem, megfulladok. A tüdőm sípolt, az agyam elhomályosult. Meg akarták ragadni a kezemet, elfordultam, és duzzogva zártam magamra a raktárat. Rohanni akartam, futni a problémák elől, de nem ment. Lerogytam a mosószerek mellé, és zokogni kezdtem, a lángok pedig kívülre csaptak, a horizontomon túlra vezettek...