Tizedik fejezet
10. fejezet: Mit kell még elviselnem, Istenem?
Zelia halálos nyugodtsággal válaszolt a felháborodott kérdésre: - Azért, mert aki a szóból nem ért, talán a pofon helyrehozza az agyát.
Násznép elfojtotta a nevetését, már amennyire ez lehetséges volt. Ismét sikerült megalázni ezt a parazitát, de aki a szóból nem érti meg, hogy menjen a francba, annak tényleg nyomatékosítani kell a dolgot. Csoda különben, hogy nem ordította be, hogy ő tud olyasmit mondani, ami miatt nem házasodhatunk össze Zeliával. Na akkor kialakult volna egy ketrecharc jellegű csata. És fogadtam volna, hogy Zelia simán leveri Dariát.
Végül is Daria biztosan megunta a küzdelmet értem és elszivárgott a partiról, tehát az emeletes tortánknak felhőtlenül tudtunk örülni. Meglepetés volt tényleg, francia krémes volt a teteje, az alja pedig oroszkrém torta. Fura összeállítás, de két vízöntő esküvőjén minden extravagáns volt. Például az előétel currys csirke volt cukkínivel. A főétel tenger gyümölcsei volt és sajtos tejszínes burgonya sertés sülttel, a desszert pedig vanília fagylalt és a torta.
Rendhagyóan búcsúztattuk az éjfélt, akkor volt az első menyasszonytánc és a pezsgőbontás. Imádtam az egészet és el is fáradtam rendesen. Reggel háromra kerültünk ágyba.
Mondtam is neki: - Szép esküvőnk volt, mikor ismételjük meg?
Ezek után megint dőltünk a nevetéstől, de az öregedés kérdése is felmerült: - Tényleg, ki ne derüljön, hogy te már házas vagy. Mondjuk száz évvel ezelőtt valaki már meghódított, előttem.
- Akart, de én lelőttem. – ezen is jót nevettünk és én annyira fáradt voltam, hogy elnyomott az álom.
Másnap pedig elmentünk megvenni az összes tanszert a sulira. Szerencsére laptoppal már rendelkeztünk mind ketten. És a papírboltban láttam meg Bahirát ismét, aki éppen egy tollat vett, nászajándékba nekünk. Belegravíroztatta, hogy: „A szeretet mindent legyőz, de a szerelem maga az élet.” Zelia el is érzékenyült a mondat hallatán és megköszönte Bahirának a figyelmességet. Kezet csókoltam a nőnek és ő pedig pukedlizett.
Amint az összes füzet és írószer megkerült, amit venni akartunk, rögtön a Wendy’s Café-ba mentünk meginni egy-egy teát. És akkor a caryssusi hírhedt vámpírvadász, Delmar Melorn jött oda az asztalunkhoz, hogy számon kérje Daria pofonját Zelián.
Megpróbálta cirkusz nélkül elérni, hogy kérjen bocsánatot, de Zeliát nem olyan fából faragták, hogy a férfiaktól csak úgy megijed. Ezért meg is mondta neki világosan: - Uram, az ön lánya meghívó nélkül állított az esküvőnkre. Kérem, ezt nem tűrhettem el.
De újabb tragédia történt, Delmar észrevette Zelia aranyszemeit és belemarkolt a hajába, hogy jobban lássa az árulkodó jeleket.
- Én figyelmeztetem önt is, hogy engedjen el, különben kénytelen vagyok erőszakot alkalmazni.
Delmar elkövette azt a hibát, hogy ránevetett a feleségemre. Ezt én sem viseltem volna el, de ahogy ő két vállra fektette, az mindent felülmúlt. Ebből azonnal lejött neki, kicsoda a feleségem, és ezt ordítozta: - Mocskos vámpír, ezért megöllek.
Senki nem figyelt ránk, mindeddig, s rémülten néztek Zeliára. Mit kell még elviselnem Istenem?
